Bódva-völgyi tanösvény

gmr tblrl kp3A Bódva-völgy Észak-Magyarország egyik jelentős ökológiai folyosója, vagyis olyan terület, amely természetes és természetközeli élő- helyek közötti biológiai kapcsolatot biztosít, ezzel elősegíti a fajok vándorlását, terjedését és ezáltal a biológiai sokféleség megőrzését. A Bódva-völgy természetes, természetközeli és agrár élőhelyek láncolata: a szántóföldek között foltokban a láprétek, kaszálók, holtmedrek és maga a Bódva bújik meg. Az egykori élőhelyeket évszázadok óta az emberi tevékenység alakítja. A nedves réteket, elárasztott földeket többnyire lecsapolták, majd feltörték és szántóként hasznosították. A Bódva egykori kanyargós medrét kiegyenesítették, a kanyarokat levágták.

Invázív növényfajok

Az invázív-(özön)-növények nem őshonos növényfajok, többnyire véletlen behurcolással vagy szándékos betelepítéssel jelennek meg egy adott területen. Ezek az agresszívan terjedő fajok elszaporodásukkal hatalmas kiterjedésű egybefüggő állományokat alakíthatnak ki, ezzel kiszorítják az eredeti növényfajokat, lerontják az élőhelyet, és sokszor a gazdálkodást is lehetetlenné teszik. Az özönnövények által legveszélyeztetettebb területek a folyók és patakok árterei. Ha megjelennek az első állományok, azokat minél hamarabb el kell távolítani. A védekezés történhet fi zikai módon (kaszálás, szárzúzás, egyelés, stb.) vagy kémiai módszerekkel (vegyszerezés). A természetvédelmi szempontból értékesebb területeken kialakult nagyobb állományok irtását az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság külön program keretében végzi.

Gyertyános-tölgyes

A gyertyános tölgyesek a Bódva- völgyben csak az északias kitettségű oldalakon és a szűkebb, „szurdokszerű” szakaszokon fordulnak elő. A társulás névadó fafajai a gyertyán és a kocsánytalan tölgy. Jellegzetes elegyfa a madárcseresznye, a korai juhar, a magas kőris és a nagylevelű hárs. Kora tavasszal az aljnövényzetet hagymás-gumós növények sokasága jellemzi. A korhadó fatörzsekben sok cincér, szú és díszbogár lárvája fejlődik. Könnyen felismerhető erdőlakók a szarvasbogarak vagy a talajfelszín gyors ragadozói, a futrinkák. Ugyancsak gyakran találkozhatunk a trágyát a talajba dolgozó tavaszi ganéjtúróval. Az erdő legfeltűnőbb állatai a madarak. A vörösbegy a talajon, gyökerek közt, üregekben fészkel, és a talajon vagy a cserjeszintben táplálkozik. A fatörzsek lakói a cinegék, harkályok, a csuszka és a fakusz, amelyek odvakba raknak fészket. A lombkoronában laknak az erdei pintyek és a füzikék, akik a lombok között keresgélnek eleséget. A gyertyános-tölgyes gazdag nagyvadakban. A csendes, fi gyelmesen járó ember találkozhat vaddisznóval, őzzel és szarvassal is.

A Bódva

A Bódva mentén helyenként kisebb nádas vagy gyékényes foltok alakulnak ki. Gyakori a vízi hídőr, a mocsári nőszirom, a réti füzény. Helyenként a tavi lórom és a békakorsó levelei állnak ki a sekély vízből. Sok gerinctelen állat lárvája a vízben fejlődik, míg a kifejlett állatok elhagyják a vizet, és gyakran attól egészen messzire is elkóborolhatnak. A víz alatt, kö- vek között találkozhatunk a kérészek és az álkérészek lárváival. A tegzesek lárvái jellegzetes házat építenek maguk köré apró kavicsokból, ágakból, törmelékből. A szitakötők lárvái a folyóvizek nagyétvágyú ragadozói: rovarlárvák mellett időnként ebihalat és halivadékot is fognak. A Bódva ezen szakaszán sokféle hal él. Jellemző a fejes domolykó, a szivárványos ökle, a sújtásos küsz, de a fokozottan védett Petényi-márna is megtalálható. A víz alatt vadászik zsákmányára a kockás sikló. A magaspartok üregeiben fészkel a jégmadár. Apró halakat fogyaszt, amelyekre a víz fölé benyúló ágakról vadászik.

Holtmeder

A Bódva-völgyi holtmedrek többsége emberi hatásra alakult ki, a nagyobb kanyarok átvágásával. A feltöltő- dés mér tékétől függő- en a holtmedrek szélét vagy nagyobb részét sá- sosok, gyékényesek és füzesek zárják körül. A mocsarasodó állóvizekben szép számmal találkozhatunk a nagy mocsárcsigával és a tányércsigával. Tegzesek és ké- részek itt is előfordulnak, bár általában más fajok képviselik őket, mint a Bódvában. A holtmedrek gerinctelen ragadozói a csíkbogarak, a szitakö- tőlárvák és a víz tetején „korcsolyázó” molnárpoloskák. Ugyancsak a víz tetején élnek a jellegzetes mozgásukról elnevezett keringőbogarak. A holtmedrek a kétéltűek sza po ro dó helyei. A pettyes gőték és az unkák állandó lakók, a varangyok és az erdei béka viszont csak szaporodás idejére keresik fel a vizet. A füzek lecsüngő ágaira fonja tasakforma fészkét a Bódva-völgyben ritka függőcinege.

Ligeterdő

A szabályozások után már csak keskeny csíkban kíséri a folyó medrét, illetve néhány holtmedrét a ligeterdő. A társulás uralkodó fafaja a fehér nyár és a fehér fűz. Gyakori fafajai még az enyves éger és a törékeny fűz. Gazdag cserjeszintjére jellemző az egybibés galagonya, a fekete bodza, a veresgyűrű som, ritkábban a kányabangita. A ligeterdei sétát sokszor a hamvas szeder áthatolhatatlan tömege teszi nehézkessé. A cserjékre és fákra liánként kúszik fel a komló. Az aljnövényzet jellegzetes fajai az erdei nebáncsvirág, a subás farkasfog és a különféle keserűfű-fajok. Természetes faj a csalán. A lombkoronában gyakoriak az ormányosbogarak és a levelészek. A fatörzseket a cincérek használják szaporodóhelyként, a talajfelszínen futóbogarak vadásznak. Az üde, árnyas erdőkben és erdőszéleken gyakran találkozhatunk a kis színjátszólepkével, illetve a farkasalmalepkével. Az aljnövényzet leveleiről előkerülhetnek a törékeny és áttetsző héjú borostyánkőcsigák is. Az idősebb fákba vájja odúját a fekete harkály. Énekesmadarak közül jellegzetes fészkelő a kerti geze és a függőcinege. Em lősök közül kiemelhető a pirók egér.

 

Kaszálórét

A kaszálórétek az ember által mesterségesen kialakított és fenntartott élőhelyek. Nyár elején jellemző a szí- nek kavalkádja. A réti boglárka sárga, a réti kakukkszegfű rózsaszín, a terebé- lyes harangvirág lila és a réti margitvirág fehér virágai tarka szőnyeget, egymásba fonódó, ködszerű foltokat alkotnak. Nyár végén, ősszel virágzik a réti imola, a pasztinák, a réti zörgőfű, a seprence, a gyíkhagyma és az őszi vérfű. Az üde rét a lepkék paradicsoma. Tarkalepkék, gyöngyházlepkék, szerecsenlepkék, illetve a tűzlepkék és más boglárkalepkék a leggyakoribb képviselőik. A nagy mennyiségű lágyszárú, füvek és sások népes sáskahadat táplálnak. A virágok körül a lepkéken kívül virágcincérek, zengőlegyek és díszbogarak forgolódnak. A rét terített asztal a fű között sáskákra, békákra és kisemlősökre vadászó fekete- és fehér gólyának. A kaszálórétek ritka fészkelője a haris. Rejtőzködő életmódú madár, jelenlétét csak jellegzetes recsegő hangja árulja el, amelyet többnyire éjjel hallat.

forrás: http://www.anp.hu/